Szakadj ki a mindennapok mókuskerekéből!

Bemutatkozás

Adott 5 fiatal egyetemista és mellette sok órában dolgozó lány, akik ki szeretnének szakadni
a megszokott mókuskerékvilágából, kipróbálni új ötleteket, helyeket, hogy minél színesebbek legyen heteink.
Ezeket az élményeket pedig megosztjuk Veletek, hogy Ti is próbáljátok ki ötleteinket!

Feedek
Megosztás

Spórolási tipp: ne impulzusvásárolj!

Ha a fogalom jelentését nem is ismered, a jelenség biztosan nem idegen számodra. Bemész a boltba (az a jelenség szempontjából szinte mindegy, hogy milyen jellegű üzletről beszélünk), eredetileg azért, mert valamit venni szeretnél, amit aztán vagy megveszel, vagy nem. Ellenben, meglátsz valami egyéb dolgot, és hirtelen erős késztetést érzel, hogy betedd a kosaradba. Élelmiszerboltban például egy csoki, keksz, vagy chips, esetleg rágó válthatja ki ezt az érzést, aminek most itt hadd ne soroljuk fel a zsebedből kiáramló pénzen kívüli, egyéb negatív következményeit. Ruhaboltban gyakorlatilag BÁRMI lehet az a termék, amit eredetileg nem terveztél be, végül mégis otthon köt ki.


Egyik szerkesztőnkre különösen jellemző ez a viselkedés. Körül-belül egy hónappal ezelőtt arra a megállapításra jutott, hogy ő tipikusan az a személy, akinek a pénz "kifolyik" a zsebéből, pedig tulajdonképpen semmi komolyabb dologra nem szánt nagyobb összeget az elmúlt pár hónapban. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a dolog oka a fent említett jelenség, azaz hogy nem tud ellenállni a hasonló alkalmi vételeknek. Kis tételben persze nem veszi észre az ember, mert egy-egy ilyen termék mindig kis összegű, és többnyire gondosan a pénztár közelében vannak elhelyezve, hogy még messze se kelljen nyúlnod értük, és miközben sorba állsz, feltétlenül ragadják meg a figyelmed. Azonban, ha rendszeresen engedünk a kísértésnek, akkor egy kisebb vagyon is elmehet ilyen dolgokra.

Ezért a barátnőnk úgy döntött, hogy egy hónapig bizony ellenáll minden ilyen vételnek, és szigorúan CSAK azt veszi meg, amire tényleg szüksége van. Láss csodát: az anyagi helyzete hó végére sokkal jobban alakult, mint szokott. De a dolog nehezebb volt, mint gondolta volna, nem kis önuralomra volt szükség. Ettől függetlenül úgy gondolja, ha nem is ennyire szigorúan, de továbbra is oda fog figyelni erre, mert kifizetődő. Ha szerinted te is hajlamos vagy az impulzusvásárlásra, hagyj fel vele, és meglátod, több pénzed marad hétvégi programokra, amik tényleg élményt nyújtanak számodra, mint gondolnád! :)

SZÍNES HÉTVÉGE 2013.11.8-10.

Ééééés már meg is érkezett az e hétvégi programajánlónk! :) Olvassátok el és osszátok meg az élményeiteket, ha részt vettetek valamelyik programon! :)


GASTRO

6.Kézműves Magyar Ízek Vására

„180 kiállító – 5000 íz”
Helyszín: Millenáris B épület, park
Időpont: Nov.8-10. (Péntek: 12:00 – 22:00, Szombat: 9:00 – 22:00, Vasárnap: 9:00 – 20:00)
Belépő: felnőtt jegy ára 1500 Ft/nap (A helyszínen vásárolt napijegyek mellé és annak értékében 300 Ft-os kuponokat kapnak a látogatók, amelyek minden 3000 Ft feletti vásárlás esetén használhatók fel.)
http://kezmuvesmagyarizekvasara.hu/

CULTURE

ÁZSIAI-MAGYAR KULTURÁLIS FESZTIVÁL

Ázsia szerelmeseinek:  bemutatók, kiállítások, előadások és még sok más
Helyszín: Hagyományok Háza  (1011 Budapest, Corvin tér 8.)
Időpont: Nov. 9-10.
Belépő: minden program ingyenes
http://www.tavolvane.hu/
https://www.facebook.com/fareastisfar#


BEAUTY & FASHION

Joy Napok

„20-65% kedvezmény 150 márka közel 1000 üzletében”
Helyszín: az egész országban
Időpont: Nov. 8-10.
Belépő: mindössze a Joy aktuális számát kell megvenned, amiben megtalálod a kuponokat
http://www.joynapok.hu/
https://www.facebook.com/JOY.Magyarorszag

 

Őszi Kedvezményes Ruha és Cipővásár

Kedvezményes árú táskák, cipők és ruhák széles választéka várja a vásárlókat.
Helyszín: SYMA Rendezvényközpont
Időpont: Nov. 6-10. (naponta 10:00-19:00)
Belépő: ingyenes
http://www.syma.hu/event_inner.php?lang=hu&id=46

 

Gardrób Közösségi Ruhavásár

„Ti hozzátok a ruhákat, táskákat, kiegészítőket, csecsebecséket, mi adjuk a helyszínt és a közösséget.”
Helyszín: Gödör Klubban és a mellette lévő, Central Passage-ban (1061. Budapest, Király u. 8.)
Időpont: Nov. 9.
Belépő: csak, ha valamit eladni szeretnél, de ebben az esetben november 9-re már teltház van, szóval inkább csak nézz körül! A ruhák mellett csoki, lekvár, péksütemény, chili, szörp és mindenféle finomság vár a Közös Piac árusaitól!
https://www.facebook.com/GardrobKozossegiVasar?directed_target_id=0