Szakadj ki a mindennapok mókuskerekéből!

Bemutatkozás

Adott 5 fiatal egyetemista és mellette sok órában dolgozó lány, akik ki szeretnének szakadni
a megszokott mókuskerékvilágából, kipróbálni új ötleteket, helyeket, hogy minél színesebbek legyen heteink.
Ezeket az élményeket pedig megosztjuk Veletek, hogy Ti is próbáljátok ki ötleteinket!

Feedek
Megosztás

SZÍNES HÉTVÉGE 2013.10.18-20.

Erre a hétvégére is válogattunk Nektek néhány programot, íme!

Culture

Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

Budapest: többféle program többféle helyszínen és időpontban, érdemes nézegetni a honlapot.

Ez az utolsó hétvége, amin még részt tudsz venni, így ne hagyd ki!

Az árak programtól függően nagyon változóak, de akad köztük ingyenes is, például a Recirquel cirkuszi társulat előadása szombaton (óktóber 19.) 19:00-tól a Fogasházban.

http://www.cafebudapestfest.hu/2013/index.php

 

Hungarikumok Napja

Budapest, Csepel, Simon Bolivár sétány 4-8.

Október 19. 10-17:00.

Ha szereted a magyaros ízeket, semmiképp ne hagyd ki!

https://www.facebook.com/hungarikumoknapja

Kiskakas Animációs Filmnapok

Budapest, Toldi mozi

Október 16-19.

A előadások és a kerekasztal-beszélgetések ingyenesek, a vetítésekre a diákjegy 800 Ft, a felnőtt jegy 1000 Ft.

http://www.kiskakas.hu/

 

Országos Kisállat- és növényvásár

Budapest, Petőfi Rendezvényközpont, Csarnok

Október 19-20., 10-18:00.

Felnőtt belépő 900 Ft, gyerek (5-14 éves korig): 400 Ft.

Ha szívesen befogadnál egy kisállatot, itt kiválaszthatod. Ha szociális érzékkel is meg vagy áldva, fogadj örökbe egy kiskutyust vagy cicát ahelyett, hogy vásárolnál.

http://petofirendezvenykozpont.hu/events/87/orszagos-kisallat-es-novenyvasar

Bolhapiac

Budapest, Petőfi Rendezvényközpont, kert

Ezt valószínűleg már nem kell bemutatnunk, minden hétvégén megtalálod és kedvedre válogathatsz. Magyarországon nincs nagy hagyománya a bolhapiacoknak, de sok országban elég menő, ami érthető, hiszen az eredeti árnál jóval olcsóbban tehetsz szert új kincsekre, ha szeretsz válogatni.

Érdemes korábban menni, amikor még nem vitték el a legjobb dolgokat.

Belépő: 150 Ft.

http://petofirendezvenykozpont.hu/events/93/bolhapiac

 

Julián Montoni chilei fotóművész kiállítása

Ócsa, Egressy Gábor Szabadidőközpont

Október 24-ig, nyitva tartás: 8-20:00.

A művész a streetfotózás mestere, amelyre jobb témát nem is nagyon tudunk elképzelni az ezerarcú Budapestnél. Persze nem csak Budapestről készült képeket találsz, irány, fedezd fel!

http://www.latin-amerika.hu/programok/1612-ket-vilag-talalkozasa

Kaleidoscopio Italia

Budapesti Olasz Kultúrintézet

Október 18-20., péntek: 16-19:00, szombat 10-20:00, vasárnap 10-19:00.

A "Made in Italy"-nak és az olasz kultúrának szentelt három napos rendezvény és kiállítás: több tíz kiállító, többek között a motor, a divat, az oktatás, az ipar, a borgasztronómia, a szolgáltató, a lakberendezési és az ingatlanszektor képviselői mutatják be kínálatukat, emellett találkozásokban, filmekben és élményekben gazdag programok nyújtanak kitűnő szórakozást mindenkinek.” A lényeget annyiban foglalnánk össze: légy ott!

http://www.iicbudapest.esteri.it/IIC_Budapest/webform/SchedaEvento.aspx?id=845&citta=Budapest

http://www.kaleidoscopioitalia.com/

Gastro

Health&Fitness

Zöldturmix Fesztivál

Budapest, Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

október 20.

Nyers étel kiállítások, ingyenes jógaórák, koncertek is várnak a rendezvényen.

https://www.facebook.com/ZoldturmixFesztival

http://www.nyersetelakademia.hu/zoldturmix-fesztival-2013-oktober-20/

Fizetnél 500Ft-ot, hogy több száz ember neked zenéljen?

Én igen!

Nappalis diákod van? Megnéznél egy táncos előadást? Szereted a világ zenét? Esetleg megismerkednél a komolyzene rejtelmeivel? Netán ellazulnál egy kis jazztől?

Mindezt nem egyszerre, de egy helyen megkaphatod a MÜPA-ban! A honlapjukon csemegézgethetsz a jobbnál-jobb műsorkínálatból 500, azaz ÖTSZÁZ Forintért!
Érdemes kihasználni a kedvezményt, hiszen később ugyanezért a műsorért több ezer Forintot kellene kiadni. Jó, igen, elvileg állóhelyet kapsz ennyiért, de "sajnos" sokszor (esetemben 3/4) nincs teltház és be lehet ülni a szabad helyekre:)!

Lesz itt szegedi kortárs balett és tánc színház az Experidance jóvoltából, de Lovasi is színpadra lép a Budapest Bár színeiben. Utóbbi november 3-án lesz 20.00-tól ;)


Annyit még fontos megemlítenem, hogy nem kell előre jegyet váltani, kezdés előtt elég ott lenni 10 perccel, így ha közbejön valami, akkor nem kell idegeskedni, az amúgy is nagyon olcsó jegy elpocsékolása miatt. :)

Kultúrára fel!

SZÍNES HÉTVÉGE 2013.10.11-13.

Szakadj ki a mókuskerékből ezen a hétvégén is!

A mai blog bejegyzésünkkel útjára indítjuk heti programajánlónkat:

a Színes Hétvégét, melyben a blog főbb témáihoz kapcsolódó, a pénztárcádat is kímélő programokról olvashatsz!

 

Gastro: gasztronómiai programok, melyekre nem kell sokat áldoznod.

Health & Fitness: az egészséget, egészséges életmód, sportot középpontba állító programokat találhatsz majd itt.

Culture: érdekelnek a kulturális programok? Itt a helyed!

Beauty & Fashion: divat, szépség, testápolás, és minden ami ezzel kapcsolatos. Várunk!

Budapest at night: Koncertek, bulik, fesztiválok, magáért beszél.

 

Tehát íme, amiket ne hagyj ki ezen a hétvégén ;)

Gastro

I. Kürtőskalács Fesztivál

Budapest, Városháza Park
Október 11-13., pénteken kb. 14:00-tól, szombaton és vasárnap 10-00-tól este 22:00-ig tartanak nyitva a programok.
Belépés: ingyenes
http://www.kurtoskalacsfesztival.hu/budapest


Oktoberfest Budapest

Budapest, Kopaszi Gát
Október 11-13., pénteken 14:00-kor kezdődik, hétvégén 10:00-kor, és késő estig vannak programok.
Belépés: ingyenes
https://www.facebook.com/oktoberfestbudapest


Culture

Cinema City Filmünnep

A budapesti és vidéki Cinema City mozikban!
A moziműsort megtalálod a honlapon.
Árak: “A jegy ára minden 2D és IMAX ismeretterjesztő filmre 690 Ft, digitális 3D-s filmekre és IMAX egész estés filmekre 890 Ft. A digitális 3D jegyár nem tartalmazza a 3D szemüveg díját, ha van szemüveged, hozd magaddal!”
http://www.cinemacity.hu/posMessage/Promos_HU/1

Terézvárosi Búcsú

Több helyszínen zajlik majd, ezek a programban megtalálhatók.
Programok: október 11-12., szombaton és vasárnap is 10:30-tól késő estig tartanak.
Minden program ingyenes.
https://www.facebook.com/events/165260273626835/


Finn Filmnapok a Toldiban

Toldi mozi
Programok: október 11-16., a filmek kezdési időpontja minden nap 18:00 és 20:00 között alakul.
Árak: 1000 Ft, diákjegy: 800 Ft.
http://toldimozi.hu/programok/finn-filmnapok-musora

 

Beauty & Fashion

Glamour-napok

Helyszín: a résztvevő üzletek.
Október 11-13., 10-21:00.
Extra tipp: ha már nem kapsz Glamourt az újságárusoknál, a kuponokat a Kiskegyedben, a Gyöngyben és a Hölgyvilágban is megtalálod ;)
http://glamour-napok.glamouronline.hu/uzletek/1/?search_letter=all&search_town=&search_brand=&search_coupon_type=percent&search_product=&search_percent=50&search_money=


Szépség és Egészség Napok

Premier Outlet, Biatorbágy
Október 12-13., 10-20:00.
A programok ingyenesek, a ruhák kedvezményesek ;)
http://www.premieroutlets.hu/events.aspx

WAMP

Millenáris B csarnok
Október 13. 11-19:00
A belépés 500 Ft, amely levásárolható a helyszínen. Nem csak design-, hanem gasztrovásár is vár Rád!
http://wamp.hu/hu/mi-a-wamp

 

Budapest at night

MOL utcabál

Budapest, Erzsébet tér
Október 12., 14-23:00. A programok ingyenesek.
https://www.facebook.com/events/480188625422457/